A színház mindenkié!

A Gólem Színház fontosnak tartja, hogy kinyissa kapuit minden színházszerető ember előtt. A Gólem Stúdió olyan „civilek” számára jött létre, akik hobbiként a színjátszást jelölik meg önéletrajzukban, akik polgári foglalkozásuk mellett szeretnének többet megtudni a színházról, akik szívesen állnak a világot jelentő deszkákon. Mindemellett a Stúdió kemény munkával, nagyfokú tanulással is jár. A folyamatos színészi fejlődés, az egyéni előrehaladás érdekében komoly feladatokkal, igazi kihívásokkal néznek szembe a vállalkozó szellemű tagok.

A társulat tagjai nem csak a játék öröméért, a szereplés lehetőségéért választották a Gólem Stúdiót. Azért dolgoznak együtt, mert remek csapatot alkotnak, mert számíthatnak egymásra az élet minden területén, és mert hetente egyszer pár órára csak egymással, egymásért dolgozhatnak a próbateremben, kizárva életükből minden mást. A legjobb hobbi, a legizgalmasabb feladat, a legnagyobb kihívás az amatőr színház, mert a közös érdeklődés életkortól, nemtől, hovatartozástól függetlenül összehozza az embereket: közösen, érdek nélkül.

TAGJAINK

Bun Zsófia

Czanik Dorottya

Gárdos Katalin

Kertész Györgyi

Kiss Zsófia

Kondor Kitti

Németh Szonja

Rét Viki

Rosenzweig Eliza

Tímár Boglárka

powered by Impala Studio