Színház / Repertoár / Szakácskönyv a túlélésért

Szakácskönyv a túlélésért

ÍRTA:Németh Virág és Borgula András
Rendező: Borgula András

Hédi néni a lichtenwörthi koncentrációs táborban tanult meg főzni – elméletben, 28 kilósan. Enni azonban már korábban is szeretett.

(Czingel Szilvia azonos című könyve alapján)

Mennyi az „egy csipetnyi só”? Mi az, hogy „amennyit felvesz”? És egyáltalán: hogy érti azt, hogy „fűszerezzük ízlés szerint”? Ízlés szerint?! Szakácskönyvből főzök, az ég szerelmére!

Most úgy érzi, több, a felsoroltaknál fontosabb probléma is eszébe jutott, és egyik sem az étellel kapcsolatos. Pedig – lássuk be – életünk legégetőbb kérdései ezek. Mert eszünk. Egyfolytában. Egy kisbaba étkezési szokásai meghatározhatják a napunkat, saját étkezési szokásaink meghatározzák az életünket, sőt, az egész emberiség történetét.

Így eshet meg az is, hogy az étkezés meghatároz egy egész évszázadot. A Szakácskönyv a túlélésért egy olyan asszony története, aki át- és túlélte a 20. századot. Utóbbi volt az igazán nehéz feladat. Hédi néni a lichtenwörthi koncentrációs táborban tanult meg főzni – elméletben, 28 kilósan. Enni azonban már korábban is szeretett.

Evett volna gyerekkorában, ha nem fájt volna a foga. Evett volna férjes asszonyként, ha nem viszik el a férjét. Evett volna a táborban, ha lett volna mit. És evett volna később is, a tábor után, ’56 után, evett volna a menzán, és evett volna a rendszerváltás alatt is. Evett volna a 20. századi magyar történelem minden egyes fordulópontjakor… Mert az evés maga az élet. Csak neki valami mindig közbejött.

HÉDI: Tegyünk bele „amennyit felvesz”? De az mennyi?
ÉVA: Hát amennyit felvesz, mondom.
HÉDI: De az mennyi fél kiló krumplinál? Tíz gramm? Egy kiló?
ÉVA: Mit tudom én, hát az látszik. Írd csak, hogy amennyit felvesz! Majd meglátod… ha egyszer még főzhetsz…
(lichtenwörthi koncentrációs tábor, 1944. decemberében)

A Centrópa Alapítvány 2013-ban kiadott életinterjúja és receptgyűjteménye, a „Szakácskönyv a túlélésért” szolgál e rendhagyó színdarab alapjául, amit – további túlélők és rokonaik visszaemlékezéseiből – az előadás rendezője és dramaturgja írtak színpadra. Hédike, Hedvig, Hédi néni  vacsorára látja vendégül a 44 fős közönséget, akik a nagy családi asztal mellett hallgatják-nézik-eszik végig az elmúlt évszázadot.

Az előadás hossza: 1 óra 10 per, szünet nélkül

Bemutató: 2014. november 2.

JÁTSSZÁK:

Hedvig/Hédi: NAGY MARI

Anya, Éva, Kisgóré, Judit: HAY ANNA

Sára, Klári, Edit, Márta, Anikó: RADNAY CSILLA

(az online előadásban: Sipos Vera)

ALKOTÓK:

Dramaturg: Németh Virág
Díszlet: Borgula András
Jelmez: Gyarmati Dóra
Produkciós vezető: Marcsa Barbara
Rendezőasszisztens: Kern Dóra

Előadásfotók – fotó: Toldy Miklós


Támogatók: EMMI, NKA, Mazsihisz, Mazsök, JDC, MAZS, Centropa

Gólem Központ - 1077 Budapest, Csányi utca 3.
powered by Impala Studio