Hírek / „Libikókaként billeg a remény és reménytelenség között”

„Libikókaként billeg a remény és reménytelenség között”

Ladislav Fuks: Mundstock úr
– bábelőadás felnőtteknek, a FreeSZFE Egyesület és a Gólem Színház közös produkciója
– színlap, jegyvásárlás

Az interjú címe igencsak pontosan summázza a zsidó Mundstock úr lélekőrlő várakozását a koncentrációs táborba való behívójára. Cseri Hanna bábrendező hallgató mesélt vizsgadarabjáról, COVID és egyetemfoglalás alatt zajló tanulásról, Zrinyifalvi Eszter dramaturg hallgatóval együtt.

Egyikőtök sem folytatja tanulmányait a budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Hogy zajlik nektek jelenleg a tanulás?

Hanna: Engem most átvettek Bialystokba, Lengyelországba, bábrendező szakra. Negyedéves vagyok, és ebben a szemeszterben kellett volna az Ódry Színpadon nagyszínpadi vizsgaelőadást rendeznem. Ez már szeptemberben érződött, hogy valószínűleg nem fog összejönni, így olyan anyagot kerestem, aminek nem feltétele a nagyszínpad. Borgula András szólt az osztályfőnökömnek, Csizmadia Tibornak, hogy ha valakinek van olyan készülő produkciója, ami tematikájában beleillik a Gólem Színház profiljába, akkor szívesen befogadja. Ekkor már tudtam, hogy Ladislav Fuks regényével, a Mundstock úrral szeretnék foglalkozni, így azonnal felkerestem őt. A lengyel egyetemen ez lesz az egyik diplomarendezésem, de hogy ők is érdemben hozzá tudjanak szólni, feliratoznom kell majd lengyelül. Engem mostantól az itteni és az ottani új tanáraim is értékelnek. A szakdolgozatomhoz van egy lengyel és egy magyar konzulensem is.

Eszter: A mi osztályunkat át fogja venni a Ludwigsburgi egyetem. Nekem sokkal több órarendszerű órám van, mint Hannának, mert még csak másodéves vagyok. Nehezítő körülmény, hogy jelenleg nincs állandó helyszínünk a tanulásra, így nagyon rá vagyunk szorulva a különböző felajánlásokra. Reménykedünk benne, hogy ősz elejére találunk egy bázist.

Hogy áll most a Freeszfe Egyesület? Nektek van szerepetek az alakulásában?

Hanna: Nekem kicsit bűntudatom van, mert jelenleg nem veszem ki belőle annyira a részem, mint amennyire szeretném, vagy mint amennyire illene a belső morális iránytűm szerint. Az elmúlt év eseményei nagyon megviseltek bennünket, és jelenleg egyfajta gyászmunka zajlik mindannyiunkban.

Eszter: Nagyon demokratikusan szerveződik az egész, így aki akar, az részt vehet a munkálatokban. Nagyon sok energiába és időbe kerül az új rendszer felépítése és kitalálása, nehéz összeegyeztetni az órarendünkkel. Még sok feldolgozatlan trauma maradt bennünk.

Mesélnétek arról egy picit bővebben, hogy milyen volt és milyen ezt most megélni?

Hanna: Nagyon hullámzó a mai napig. Az egyetemfoglalás alatt észrevettem, hogy magamat állandóan nagymama perspektívából figyelem, aki meséli az unokáinak ezt az egész sztorit. A remény és reménytelenség szélsőségei közötti libikókán ültem. Utána nagyon fájó volt, hogy nem tudtam kiszabadítani az egyik előadásom díszletét az Ódry-ról, se jogilag hivatalos, se gerilla módon. Amikor bementem a cuccaimért, akkor biztonsági őrök kísértek. Egy egész élet kell azt hiszem, hogy felfogjam mi is történt.

Eszter: Nehéz erről beszélni, mert tényleg nem érzem távolinak és lezártnak ezt az időszakot. Nagyon erős közösségi élmény volt az egyetemfoglalás, minden pillanat izgalmas volt, mindig történt valami, befogadni is nehéz volt. Elképesztően produktív időszak volt, fontos volt ott lenni és megélni. Hol azt éreztem, hogy tudok valamit tenni és az alkotás mindent meg tud oldani, hol meg azt éreztem, hogy csak fuldoklom a nyomás alatt, a külső elvárásoktól. Egy ilyen erős közösségi élmény után, saját kis dobozainkba hazamenni nagyon fájó élmény volt. Bennem még mindig sok tehetetlen düh és szorongás maradt.

Miért ezt a darabot választottad, Hanna?

Hanna: Apukám ajánlotta a regényt. Azt mondta, hogy ez egy kafkai, igazi cseh humorral operáló groteszk szöveg, amiben sok a bábos lehetőség. Elolvastam és azonnal beindult a fantáziám. Ladislav Fuks 1963-ban írta ezt a könyvét, amely egy prágai zsidó kistisztviselő magányos vergődéséről szól, aki tudja, hogy érkezni fog egy behívó valamelyik koncentrációs táborba, csak éppen azt nem, hogy mikor. Az ettől való rettegés megkeseríti a mindennapjait, és olyannyira eltávolodik a valóságtól, hogy a békés lelke kettéhasad, ebből születik egy árnyalak: Mon. Úgy dönt, hogy a félelem helyett a „racionalitást” választja: módszeresen elkezd felkészülni a koncentrációs táborra. Vasalódeszkán alszik, megvereti magát, kigyakorolja az ötvenkilós bőrönd cipelését, „gázkamrásat játszik”, az otthonát átalakítja egy lágerré. Ez egyszerre eszméletlenül groteszk és borzasztóan megrendítő. A regény azt is bemutatja, hogy a közösség többi szereplői milyen megküzdési stratégiát választanak, hogy felülkerekedjenek a félelmükön. Az teszi igazán emberivé ezt a történetet, hogy Mundstock úgy harcol az emberi méltóságáért, hogy közben alkalmazkodik az életét fenyegető brutalitáshoz.

Ez picit egybecseng az elmúlt egy év eseményeivel. Mennyire szándékos?

Hanna: Amikor elolvastam, éreztem, hogy valamelyest rímel a történet arra a bizonytalan állapotra, amiben voltunk, de óvatosnak kell lenni az ilyesfajta ráerőltetett értelmezéssel. Nyilván kicsit összemosódott az alkotói folyamat ezzel a kaotikus időszakkal és biztosan hatott is rá. Jean Améry Túl bűnön és bűnhődésen című esszékötetében ír arról, hogy a koncentrációs táborokban azok, akik értelmiségi pályáról érkeztek, nehezebben fogadták el a brutális körülményeket, mert ellentétben állt mindazzal, amit addig lehetségesnek gondoltak az emberről. A racionális, analitikus gondolkodás nem működött ott se (itt se), ugyanis felfoghatatlan, hogy a morális kategóriák jönnek-mennek, mint a divat. A darabban Mundstock úr annyira kapaszkodik a racionalitásba, hogy észre sem veszi, hogy már a legirracionálisabb módon viselkedik. Ezt az érzést szerintem mind ismerjük valahonnan.

Eszter: Nagyon meghatározó a darabban, hogy van egy iszonyatosan fenyegetett közösség, ahol mindenki veszélyben érzi magát és pont emiatt elszigetelődnek egymástól. Arról is szól, hogy egy közösség együtt hogyan képes megbirkózni egy ilyen helyzettel, és hogy egyénenként milyen megküzdési technikák létezhetnek.

Milyen volt ezek után belevágni a próbákba?

Eszter: Már az előkészület is sok energiát adott mindannyiunknak. Vártuk a korlátozások feloldását, de nagyon megnehezítette a dolgunkat, hogy minden újra elindult, mindenki dolgozni kezdett ezerrel, feltorlódtak előadások, próbafolyamatok. A hangulat jó, mindenkinek van kedve a próbákhoz!

Hanna: Én eddig összesen egy darab nyilvános vizsgaelőadást tudtam rendezni, pedig jövőre diplomázni fogok. Őrjítő volt ebben az elmúlt egy évben megélni azt, hogy ami elvileg egy élő jelenlétet igénylő, közösségi, alkotói munka, csakis teoretikus síkon zajlik. Teljesen elfelejtettem, hogy ebben az egészben mi is a jó, miért is foglalkozom én ezzel. Katartikus élmény volt megélni az első próbákon, hogy ez most történik, élőben, velünk, egy ennyire szuperjó csapattal, és nem a gép előtt ülve zombiként fantáziálgatunk már.

Hogyan látjátok a közeljövőt?

Hanna: Nekem már főleg külsős színházi gyakorlataim lesznek. Az osztályfőnökeim, függetlenül attól, hogy hivatalosan melyik európai egyetemre járunk, azt ígérték, hogy tanítani fognak minket halálunkig. Ezt könyörtelenül be fogom hajtani rajtuk! Rendezni fogok több bábszínházban gyerek, ezek gyerekeknek szóló előadások, de felnőtt előadást is tervezek. Ezek mellett zeneszerzői munkáim is lesznek. Jelenleg még iszonyú izgalmas, hogy kaptam egy új tanári gárdát Bialystokban, akik mind figyelemmel követik a munkáimat, még ha ennek az új kapcsolatnak néha vannak is nehézségei. A szakdolgozat megírása kicsit problémás lesz, mert én kifejezetten a magyarországi bábszínházi előadásokban alkalmazott zenékről, dalszövegekről szeretnék írni. Még nem annyira látom magam előtt, hogy a magyar nyelvű dalszövegekről hogyan lehet angolul írni a lengyeleknek, de szerencsére rajtam kívül két ország tanárai is ezen törik a fejüket. Kihívás lesz a pályakezdőknek megjelenni és láthatóvá válni a színházi palettán, főleg, hogy elmaradt a referenciamunkáink nagy része. Kimaradt annak a lehetőség is, hogy tét nélkül lehessen rossz előadásokat rendezni, aztán levonni a tanulságokat. Szóval, ha most ezt nagyon elrontom, akkor lehet ennyi volt a karrieremnek. (nevet) De léteznek más szakmák is.

Eszter: Nekem annyiban bonyolódott az életem, hogy egy osztatlan képzésről osztottra vettek át, végül színházrendező szakra, ami miatt picit más típusú diplomamunkát is kell majd csinálnom. Ez az év nekem elsősorban még egyetemen belüli tanulásról szólna, magas óraszámban, gyakorlati órákkal. A megállapodás a német egyetemmel alapjáraton a diploma megmentéséről szól, de ők kifejezetten felajánlották, hogy szeretnék, ha lenne tanulmányi együttműködés is a diákjaikkal. Nehéz megmondani most, hogy mi fog történni, mert jelenleg minden épül és alakul, sok minden el fog dőlni a következő egy év folyamán.

Kérdezett: Paskuj Panka

Fotók: Zrinyifalvi Eszter

Az interjú 2021 nyarán készült.


powered by Impala Studio