Hírek / “Az egész életútnak döbbenetes az ereje”- interjú Sipos Verával

“Az egész életútnak döbbenetes az ereje”- interjú Sipos Verával

Január 28-án mutattuk be a Szalonklára című előadást, mely monodráma Rotschild Klára életét mutatja be egy nem hétköznapi szemszögből.

A színésznőt, Sipos Verát a próbákról, monodrámával kapcsolatos gondolatokról, Rotschild Klára életének üzenetéről Paskuj Panna rendezőasszisztens és sajtóreferens kérdezte.

Mesélj picit arról, hogy mit csinálsz mostanság, mi történik egyáltalán a színházi életben a pandémia alatt?

Nekem most megszűnt minden, nem próbálok semmit. Pont olyan darabokon dolgoztam volna a januári időszakban, amik több szereplősök, az most nem igazán megy. Szóval jelenleg nehezen, színházi munka nélkül. Most már nem esik olyan jól ez a kényszerpihenő. Fura, az is hogy most próbáltuk a Szalonklárát és tudom, hogy legközelebb majd azzal kezdünk, hogy újra próbáljuk, nem marad meg a premier lendülete. Igyekszem nem keresni mögöttes tartalmat abban, hogy elérkezett az életemben ez a monodráma és ezt senki nem láthatja élőben. Nagyon hiányzik már, hogy legyenek nézők.

A próbák alatt kifejeztél egy érzést, ami nekem nagyon a fejemben maradt. Ez pedig az volt, hogy vajon nincs-e korán vagy rosszkor neked monodrámában játszani most.

Onnan indult a gondolat, hogy engem azzal a hozzáállással neveltek színésznek, hogy kell egy bizonyos szakmai tapasztalat és tudás, hogy az ember ki merjen egyedül állni a színpadra. Nem is csak a merés a kérdés, hanem, hogy elbír-e egy estét az ő személyisége, színészete. Még a legtehetségesebb huszon-harmincévesben is van éretlenség, de ettől persze még simán lehet nézni bárkit egy órán keresztül, mert meg tudja tölteni a teret, olyan energiája van. Mielőtt elkezdtük a próbát, felötlött bennem ez a kérdés, hogy vajon tartok-e most itt, de érdekes, hogy a próbafolyamat alatt teljesen elfelejtettem. Sikerült olyan formát is találnunk, hogy igazából sosem éreztem magam egyedül a színpadon.

Hogyan jött, hogy te játszd ezt a monodrámát?

Elég organikusan történt az egész. A Kiválasztottak után valamikor bent jártam az irodában, beszélgetni, stand-upolni, elmesélni milyen vicces dolgok történtek velem a színházban, az állataim mit bravúroztak otthon, vagy csak magánéleti szitukról. Elterelődött a szó arra, hogy mit lehetne ezután együtt dolgozni, mire elhangzott az, hogy női történet és egyedül, még az is, hogy zsidó életút. András bedobta Rotschild Klárát, utána olvastam, kutattam, végül tavaly januárban kaptam a telefont, hogy májusban meg tudnánk csinálni az előadást. Nem történt nagy felkérés, csak kifejeztük egymásnak, hogy jó lenne együtt dolgozni. Majd bumm! Megjött a pandémia. Tolódott az egész, de Németh Virág készre írta a nyáron és elkezdtünk rajta dolgozni ősszel. Még most is csodálkozom, hogy végül ennyire flottul összejött.

Mi tetszett meg ebben a történetben és miért gondolod, hogy fontos tudni Rotschild Kláráról, az ő életéről?

Megfogott az, ahogy végig gyalogol valaki, egyedül, nőként a huszadik századon, annak minden eseményén, és talpon tud maradni, létrehoz valamit, ami igazán egyedülálló. A női karrierépítésnek egy nagyon fényes példája ő, ráadásul egy ilyen sötét korszakban. Az egész életútnak döbbenetes az ereje. Nem tudjuk pontosan, hogy ő milyen ember volt, mik történtek vele, persze vannak érzések, beszámolók, sugallatok, mégis titokzatos az egész élete. Természetesen mindig is voltak sikeres nők, azonban amit ő a divatban képviselt és megteremtett, ilyen hosszú időn keresztül, az egészen páratlan és egyedi. Érdekes az ő világát nézni a 21. századból, hogy mennyire megváltozott mostanra, már, ha csak az öltözködést és ruha ipart vesszük figyelembe. Nekem rettentően tetszik és jó lenne, ha picit vissza lehetne hozni belőle.

Ez a sok kutató munka és elméleti tudás, hogyan fért össze a karakter megformálásával?

Igazából teljes mértékben elfelejtettem egy idő után. Nincsenek róla felvételek, nem utánozza senki, elmondják beszámolókban, hogy kicsit csoszogva járt, szeretett rikácsolni rettenetes hangon és tépkedte le a ruhákat a szalonban, képtelen volt finom kézzel hozzájuk nyúlni, de fantasztikusan jó szeme volt és csodálatosan kommunikált az emberekkel. Ez az összes infó, ami valós. Úgy éreztem, gyűjthetek bármennyi információt, de ez nem egy dokumentum színház, nem ez a cél, hogy eljátsszam Klári nénit, ahogy volt. Van egy darab, meg vagyok én és próbálom őt átfuttatni magamon és belebújni a bőrébe, és ez végül kettőnk keveréke lesz.

Szerinted miért fontos egy ilyen életet bemutatni 2021-ben?

Nekem rettentően fontos a mai női ügyek miatt. Az, hogy pont az elmúlt egy-két évben ennyi zaklatásos eset előkerült, a női egyenjogúság újra ilyen markánsan bekerült a politikába, a közéletbe. Fontos lett, hogy hogyan bánunk magunkkal, hogyan legyünk jók egyszerre több szerepben. Szerintem nagyon jó látni egyféle életet a sok közül, valakit, akinek nincs családja és egyedül van és egy ilyen szenzációs karrierrel robotolja végig az egész életét. Emellett pedig észrevettem, hogy máshol is, ám az én korosztályomban különösen sok nő kezdi összegyűjteni, hogy középkorúan mit jelent az életük, hova tart a karrierjük, a családjuk, mik a fontos dolgok. Ezek nagyon izgalmas kérdések lettek és ezért is tudnám 2021-ben javasolni ezt a darabot minden nézőnek, nemi hovatartozástól függetlenül.

A Szalonklárát február 13-án láthatják legközelebb a nézők online. További információ és jegyvásárlás itt.

Fotó és interjú: Paskuj Panna

 

 


powered by Impala Studio